Jóga
A Jóga egy igazán szerethető, élhető módja az önismereti munkának.
Számos formában javítja az életminőséget, foglalkozik a fizikai testünkkel amellett,
hogy a lelket és a szellemet is kézben tartja.
Sokan a jóga szó hallatán csupán a testmozgásos gyakorlatokra gondolnak.
Azonban ezek a külöböző testtartások, pózok csak azt a célt szolgálják, hogy felkészítsék a testünket és egyben a lelkünket, szellemünket a meditációra.
A jóga elősegíti a motiváció fenntartását és a kitartásra való képességet.
Aki felnőtt korában kezd el jógázni, elég hamar ráeszmél arra, milyen jó lett volna ezekkel a tanításokkal, eszmékkel fiatalabb korában találkozni.
A jóga ugyanis nem csak testmozgás, nem is csak filozófia.
Egy olyan átfogó, több, mint 5000 évre visszanyúló tudományról van szó, amelyre lehet támaszkodni a gyermeknevelésben és a személyiségfejlesztés kapcsán is.
Ovi jóga (3-6 év)
A gyermekek 3 éves koruk előtt még nem képesek életkori sajátosságukból és fejlődéslélektani okokból kifolyólag arra, hogy jóga foglalkozásokon vegyenek részt. (Pl.: túlzott szeparációs szorongás, dackorszar, nem járt még közösségben.)
Óvodába kerülés után azonban a lehető legjobb foglalkozás számukra.
Sulis jóga (7-13 év)
A sulijóga elsődleges célja a prevenció, a gerinc egészségének megőrzése. Emelett képesség- és érzelmi intelligencia fejlesztő hatása is van a foglalkozásoknak.
Tinijóga (14-17 év)
Tinijógára már nem a szülő fogja küldeni a gyermekét.
Ezért most Hozzád fordulok, kedves Olvasó!
Szeretettel várlak a foglalkozásaimon, hogyha szeretnél egy elfogadó és támogató közösséghez tartozni.
Mivel pszichológus vagyok, ezeket a foglalkozásokat kiegészítettem olyan pszichológiai dolgokkal, amelyekre ebben az életszakaszban igazán szükséged van.
Tudom, hogy milyen nehéz ez, s abban próbálok meg Neked segíteni, hogy végül megtaláld az utad és kicsit közelebb kerülj Önmagadhoz.