Pszichológiai tanácsadás
A pszichológiai tanácsadás menete
Első interjú:
30 perces beszélgetés, amely során a kliens felvázolja azt, hogy miért fordult hozzám. Elmeséli, hogy szerinte miben tudok én segíteni neki, mire lenne szüksége és milyen eredményeket vár a tanácsadási folyamattól.
Pszichológiai tanácsadás:
A következő 2-6 alkalom során főleg a kliens problémakörének meghatározására kerül sor. Ezzel párhuzamban egy élettörténeti interjút veszek fel, hogy az előttem lévő személyt múltjával együtt ismerhessem meg. A kliens megismerkedik a sématerápiás alapfogalmakkal, jelenségekkel, és pszichodiagnosztika segítségével beazonosítjuk, hogy milyen maladaptív sémái vannak, milyen megküzdési módjai és ezek miben okoznak számára problémákat.
Miután közösen feltérképezzük az aktuális problémát, valamint annak gyökereit, a rendelkezésre álló erőforrásokat, amelyek segítenek a megoldásban, valamint a személy egészséges, felnőtt működésmódját erősítjük.
A tanácsadási folyamat során szintén előtérbe kerülnek a maladaptív megküzdési módoknak az eredete, amely azért fontos, hogy a későbbiekben a sématerápiás technikákkal le tudjuk őket építeni. Széktechnikával, imaginációval, emlékek újraírásával és számos egyéb módszerrel kínálok személyre szabott tanácsadást minden kliensem számára.
A sématerápiáról
Ahogy a 21. században a pszichiátriai betegségek egyre gyakoribbá és komplexebbé válnak, a személyiségzavarok kezelésében nyilvánvalóvá vált, hogy a standard kognitív terápia módszerei sok esetben kiegészítésre szorulnak: nem elegendő az automatikus gondolatok szintjén beavatkozni, hanem az azokat aktiváló alapsémák szintjére is érdemes koncentrálni.
Ez a felismerés vezetett a sémaközpontú kognitív terápia kialakulásához. Arra a célra dolgozták ki, hogy segítséget nyújtson a hosszú ideje fennálló lelki zavarok, önsorsrontó magatartás- és érzelmi mintázatok megváltoztatásában.
Young (1999, 2010), a sématerápiás módszer kidolgozója integratív megközelítést ajánl a személyiségzavarok és krónikus depresszió kezelésére, mely kognitív, viselkedéses, interperszonális és kísérleti technikák kombinációja.
Kidolgozta a korai maladaptív sémák osztályozási rendszerét.
Ezek a mélyen gyökerező minták a szülőkkel, testvérekkel, kortársakkal kapcsolatos gyermekkori élmények alapján alakulnak ki és serdülőkori élmények mentén modifikálódnak ugyan, de hatásuk életünk végéig elkísér bennünket. Képesek arra, hogy jelentősen megzavarják az olyan alapszükségletek, igények és képességek kialakulását, mint pld az autonómia, az önkifejezés és a kapcsolatteremtés
A sématerápia kiemelt hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra, hiszen a "limitált szülői újragondoskodás" módszerével a terapeuta olyan "pótszülőként" viselkedik és kommunikál, hogy elősegítse a páciensben azt az érzést, hogy alapvető szükségletei jogosak, és lehetséges ezeknek a megfelelő módon való kielégítése.
A terápia célja tehát a maladaptív sémák, megbirkózási válaszok, és modalitások megváltoztatása, adaptívvá tétele.
Amennyiben a kognitív, viselkedésmintákat megtörő, élményalapú technikák sikeresek, a páciens korrigálni tudja diszfunkcionális sémáit és végül internalizálja a terapeuta Egészséges Felnőtt (Healthy Adult)